A revizor / Vígszínház
A nap jó híre az, hogy Bodó Viktor a Vígben rendezett. Megírom.
Bodó Viktor megértette azt, amit mostanság oly sokan: a népnek aktuálpolitikai utalások kellenek, erre van ráállva az agyuk, ezen röhögnek jót, még akkor is, ha tulajdonképpen magukon röhögnek. A méltatlan politikai helyzet új feladatokat ad a színháznak, kijelöli a helyét, viszonyításra kötelezi. Ez persze nem propaganda-szerű mélytorkozást jelent, hanem épp az ellenkezőjét: a regnáló hatalommal szembeni kritika megfogalmazását.
Az is egy jó hír, úgyhogy azt is mindenféleképp megírom, hogy már nem kell sutyorogni és összekacsintani a tisztelt publikummal, hanem (elvileg) elküldhetjük a színpadon Orbán Viktort a picsába, ha úgy akarjuk. Bodó Viktor persze sokkal szofisztikáltabb, mint én, úgyhogy a következőképp oldja meg ezt: mikor a polgármester (Hegedűs D. Géza) térdre borul az előadás első részében, hogy istenhez fohászkodjon segítségért, akkor egy dörgő hang válaszol neki az égből: „nem segítek, mert egy seggfej vagy”.
Befigyel még pár monoklis nő is, a bíró (Hevér Gábor) bizonyos komondorkölyköket emleget, a tankönyv-cirkusz, az oktatás uniformizálása is megjelenik. Hlesztakov (Lengyel Tamás) és a polgármester első találkozásánál kellemes aláfestő zeneként felcsendül egy dal, ami alatt mindenki táncol, de nem az előadásban. Szpojlerről ennyit.
Sokat dob a szövegen, hogy az „maiasított és magyarosított”, ahogy a színlap is írja. Bár igaz az is, hogy ha a szöveg megírásától egészen máig, tetszőleges ponton megállítanánk az időt, ott Gogol jelenetei megállnák a helyüket, és nemcsak azért, mert a szerző érzékenyen tapintott rá valami emberi gyengeségre, hanem azért is, mert azóta egy leheletnyit sem változott a világ. Nem véletlen, hogy a nyolcvanas években két rettentően fontos A revizor előadás is született hazánkban (1984. Kaposvár, rendezte: Gothár Péter; 1987. Katona József Színház, rendezte: Zsámbéki Gábor), a Gothár-rendezésre például többször utal Bodó munkája.
A többi pedig a szokásos Bodó Viktor-féle marháskodás intertextusokkal, pörgő jelenetekkel, a színházi helyzetre való utalásokkal, mindennel, ami miatt a Szputnyikot szeretjük, a rettenetes poénokat is beleértve. (Néha úgy érzem magam az előadásaik után, mintha szívószállal kiszívták volna az agyam, hogy összeturmixolják, majd random visszaöntsék a részeit a fejembe, és ilyenkor órákig el kell fojtanom a belőlem kitörni készülő szóvicc-áradatot, hogy a körülöttem élők meg ne őrüljenek.)
Az egyik jelenetben a polgármester így szól a sleppjéhez: „mit álltok úgy, mint egy francia komédiában? Álljatok úgy, mint egy fasza Bodó Viktor-rendezésben!” A szereplőknek nyilván fogalmuk sincs arról, hogy kell állni egy fasza Bódó Viktor-rendezésben, de azért szétszélednek és felvesznek egy lazának tűnő testtartást. A jelenet pofátlanságával mutatja meg, hogy milyen is az a fasza Bodó Viktor-rendezés.
