Terry Pratchett fantasy könyv-sorozata
„…a csillagok áramlata előtt egy vörös óriás föl- fölvillan, mint az istenek tébolya… Aztán a fölvillanásokról kiderül, hogy egy irdatlan szem csillogásai, amit hunyorgó szemhéj takar el időről-időre, majd megmoccan a sötétség úszólába, és Nagy A’Tuin, a csillagteknőc tovaúszik a semmin át. A hátán négy gigászi elefánt. Azok vállán, vízzel koszorúzva, apró, keringő napocskája alatt csillogva nyugszik a Korongvilág, világ és világok tükröződése.”
Általában így, vagy nagyon hasonlóan kezdődnek Terry Pratchett, brit származású fantasy író Korongvilág-regényei. De milyen is igazából ez a világ? Erre próbálok választ adni az elkövetkezendőkben. Nem könnyű feladat, de próba szerencse.
A Korong szélén a Peremcsobaj található. A Perem választja el a világot az űrtől és ebben a világban, bizony, ha sokat sétálsz egy irányba, leesel a szélén, szóval igencsak korlátozottak a lehetőségeid.
A Korongon, akárcsak a földön, több, különböző kultúrájú város és vidék található. A Korongvilág-regényekben az a jó, hogy nem sorozatként működnek, hanem minden könyv egy történetet, egy konfliktust bont ki. Kivéve a két első kötetet: A mágia színe (1983) és A mágia fénye (1986) szereplői ugyanazok és a konfliktus-halmaz, amit az első részben önt az olvasóra a szerző, a másodikban lelnek megoldásra. (Bár a másodikban lévő konfliktusok nem oldódnak meg azonnal. Arra bizony várni kell.)
Azonban akármennyire is különálló történetek, ha valaki szeretné elkezdeni olvasni, biztos, hogy az első két kötetet ajánlanám. Bár nem a legjobb sztoriról van szó, kissé vontatott és néhol elsőre érthetetlen, de mégis itt kerül kifejtésre az egész korong szerkezete. Itt lehet belekóstolni és beleszokni abba a világba és stílusba, amit most már több mint harminc éve, majd’ negyven regénnyel pumpál a rajongókba Pratchett. Utána aztán jöhetnek a további ínyencségek.
Ezek a regények inkább fantasy-paródiák, mondhatni szatírák. Mindig más és más, az olvasó számára ismerős helyzeteket vesz alapul, csakhogy, ha belebújunk a szereplők bőrébe (mert azt mi, olvasók nagyon szeretjük), azon kapjuk magunkat, hogy valami nem stimmel. A teteje lesz az alja, ki van fordítva és tulajdonképpen az egész el van szabva. Ismerős, de mégse passzol sehogyan se. Leginkább érzékelhető ez a gyakran használt intertextualitásoknál. A Vészbanyák első oldalán egy Machbet-idézettel találjuk szembe magunkat, aztán a regény további részein rengeteg deformált Shakespeare-idézet és utalás böki ki a szemünket, olykor elég profán módon, de semmiféleképpen sem erőltetetten. Vagy például a Faust Erik címet viselő regény is ilyen. Van kérdés?
Kemény véleményt, mondhatni kritikát fogalmaz meg Hollywoodról a Mozgó képekben, és teljesen kifigurázza az operák működését a Maszkabálban. Ironikus módon vázolja fel az Érdekes időkben a Kínai Birodalom rendszerét csepegtetve bele egy kis káosz elmélete, s Ausztrália periférikusságát a Kallódó kontinensben.
De most szűkítsünk kicsit a perspektíván és evezzünk konkrétabb vizekre. A Korong legnagyobb és leghírhedtebb város Ankh-Morpork. Képzelj magad elé egy középkori várost! Mocskos utcák, macskakő mindenhol, mosdatlan emberek, utcai árusok és sikátorok, amikben orgyilkosok és tolvajok leselkednek rád. Teszik ezt mind legálisan, mivel ebben a városban minden mesterségnek céhe van. Bizonyos, megszabott kereteken belül rabolhatnak, gyilkolhatnak, paráználkodhatnak és meló után nem kell egyedül hazabandukolni, hanem a céhtársakkal meg lehet beszélni a sikereket egy jó sör mellett. Vagy össze is lehet verni egymást. Melyik fajnak melyik szimpatikus.
Ezekből a fantasy történetekből sem hiányoznak a már megszokott szereplők, mint a törpök, trollok, sárkányok, boszorkányok, varázslók. Mert nem ám csak a helyzetekben és helyszínekben rejlik a Terry Pratchettre jellemző elmebaj. Számomra a legnagyobb telitalálat ezekben a regényekben a szereplők. Hihetetlenül megformált karakterek, általában kisemberek, kicsinyes vágyakkal, s mégis, a maguk tökéletlen módján, cseberből vederbe esve változtatják abszurd világukat jobb irányba (vagy rosszabba, ha a helyzet úgy kívánja).
Ilyen visszatérő szereplő például Széltoló, a Láthatatlan Egyetemről eltanácsolt varázslótanonc, akinek mindennél fontosabb a kényelem és saját irhájának mentése. Sajnálatos módon a kényelemre nem sok lehetősége adatik, de menekülésre annál több. Az Ő hűséges társa a Poggyász, aki egy százlábú utazóláda. Természetesen varázserővel bír és hihetetlenül cinikus a maga szótlan módján.
A legfantasztikusabb szereplő azonban állandó. A Korong születésétől kezdve létezik és létezni is fog egészen az utolsó napjáig. Ő pedig nem más, mint a méltóságteljesen vonuló, homokórák közt élő nagy kaszás, a Halál. Ismeri a múltat és a jövőt, s tudja, hogy az emberek nem változtathatnak a sorsukon, mert ő mindenkiért eljön… Egészen addig, amíg bele nem un az egészbe és ki nem veszi jól megérdemelt szabadságát.
Rengeteg mindent elmesélhetnék még a Korongról és a benne élő szerzetekről, de sehogyan sem lenne kerek ez a történet. Mindenesetre örülök, hogy kicsit belenyalinthattunk ebbe a világba is. Kóstolgassátok, ízlelgessétek. De ha egyszer elkezditek, biztosra veszem, hogy zabálni fogjátok.
