A 2008-as Cloverfield egy sodró lendületű paranoia-mozi, amely mai szemmel is hatásos megközelítésben, belső nézőpontból tálalja a hátborzongató rettenetet, amit egy ismeretlen ellenség támadása során tapasztal meg az egyén és a társadalom. A megállíthatatlan csápos monstrum és az őt rohanva, de mégis mindig tökéletes szögből kamerázó főhősök tulajdonképpen egy poszt 9/11-es traumaélmény megidézéséhez asszisztálnak. Műfajából egyértelműen kiemelkedik a Cloverfield, ugyanakkor illik észben tartani, hogy ezt a műfajt szokták "gátlástalan katasztrófapornóként" is definiálni.
A 10 Cloverfield Lane ennek a közel tíz éves blockbusternek a farvízén evez be idén a mozikba, meglepő hirtelenséggel. Mindössze két hónap telt el az első trailer megjelenése óta, amelyben John Goodman táncikálva szendvicset kent egy bunkerben, kellemes rockmuzsika kíséretében. Mivel ilyesmit tutira nem láttunk a Cloverfieldben, képtelenség volt eldönteni, hogy ez most mi a fene akar lenni. Folytatás? Spin-off? Előzmény? Egy teljesen új történet? A nagy titkolózás mögött az a J.J. Abrams állt, aki amellett, hogy a világ elsőszámú sztárrendezőjeként hol a Star Treket hol a Mission Impossible-t, ha nem éppen a Star Warst rehabilitálja, saját cégén keresztül - mintegy hobbiként - finanszírozta anno a Cloverfieldet, most pedig ezt is.
Az, hogy a két film hasonló címen fut, tulajdonképpen nem több, mint Abrams termékkapcsolása, igaz, valószínűleg a legzseniálisabb termékkapcsolás, amit életemben láttam. A filmeket összefűző vékonyka sztoriszálak leginkább csak a nézők képzeletében fognak - minden bizonnyal - létezni. Sokan váltanak majd jegyet nagy elvárásokkal és teljesen mást fognak kapni a pénzükért, mint amire számítottak. Mégis elégedetten távoznak majd, a Cloverfieldnél ugyanis sokkal jobb film a 10 Cloverfield Lane, már amennyiben össze lehet mérni egy egész jó katasztrófapornót egy kiváló lélektani thrillerrel.
Miután Michelle csúnya autóbalesetet szenved, eszméletét a melák redneck Howard és a vidéki suttyó Emmett társaságában nyeri vissza egy földalatti bunkerben. Természetesen menekülni próbálna, de a másik kettő sztoikus nyugalommal tájékoztatja, hogy nincs már hova menekülni. Látták a villanást, hallották a hangokat, a rádiók tök süketek, ez bizony nem lehet más, csak a jó öreg apokalipszis. Vagy olyasmi. Így hát elkezdődhet hármójuk közös élete ebben az otthonos bunkerben, amely bőven elég szénsavas üdítőt, retro bakelitlemezt és társasjátékot rejt addig, amíg odakint - szó szerint is - tiszta lesz a levegő.
Dan Trachtenberg filmje a műfaj legnemesebb, hitchcocki hagyományait követi, miközben kifejezetten frissnek hat. Mindenekelőtt a forgatókönyv leleményességét érdemes kiemelni, azt, hogy mennyire ügyesen mozgatja szereplőit és mennyire remekül tartja meg azt a nyomasztó, bizonytalan és vicces (!) atmoszférát, amely a kezdetétől belengi a filmet. Gyakorlatilag a fináléig nem derül ki, hogy a másik kettőt bunkerében melengető Howard - aki régóta mániákusan készült erre a helyzetre - őrült-e, pontosabban, hogy mennyire őrült. További kérdés, hogy mi a fene történhetett odafönt. Valóban atomháború dúl? Vegyi támadás? És persze mindezek előtt: Lehet, hogy a Cloverfield szörnyetege garázdálkodik a felszínen? A 10 Cloverfield Lane forgatókönyve azért zseniális, mert minden a szereplők szájából elhangzó mondat, minden kis képfoszlány tovább növeli bizonytalanságunkat a kinti kataklizmáról. Apró információmorzsák adagolódnak, melyek nem hagyják nyugodni a nézőt, s bár elsőre azt gondolnád, hogy ezek jó része el fog sikkadni, végül mégis összeáll a nagy egész. Amely kellően beteg, izgalmas és geek ahhoz, hogy mindenkinek elkerekedjenek a szemei... De erről most még illik hallgatnom.
Azt is megjegyezném, mennyire remekül elszórakozhatunk a film groteszkségén: John Goodman fergeteges, egyszerre fenyegető és idétlen karakterétől izzik a vászon. Olyan, mintha a Nagy Lebowsky Walter Sobchak-ját gyúrták volna össze micimackóval, ez a két szélsőséges énje pedig folyamatosan váltakozik. Görcsös erőfeszítései arra, hogy a három vadidegen kis családként vészelje át a világ pusztulását, rendre kudarcot vallanak.
Mary Elizabeth Winstead karrierje legjobbját nyújtja, sikeresen túllép a megszeppent, fogva tartott nőszerep sztereotípiáin. Az agyatokat felrobbantó befejezés (ígérem, hogy fel fogja) során játszi könnyedséggel lényegül át valóságos amazonná, olyan harcos női karakterré, mint az Alien Ripley-je. Csak éppen - a körülményekre való tekintettel - jóval abszurdabb kiadásban.
Már most kijelenthetem, hogy a 10 Cloverfield Lane az utóbbi évek egyik legizgalmasabb mozija. Trachtenberg, az elsőfilmes rendező Shymalan korai rémképeit, Spielberg legfeszültebb jeleneteit eleveníti fel, miközben ügyesen lavíroz a ködös "mi lehet az igazság, kinek mik a valódi szándékai" mezsgyén, mindezt egy tipikus kamaradrámába oltva. Az elborult lezárás miatt pedig kiemelten kötelező darab.
