James Cameron évekkel az Avatar előtt kezdett dolgozni az Alita című japán anime adaptációján, készült hozzá forgatókönyv, storyboard, gőzerővel fejlesztették a 3D kamerákat, ahogy ez a Mester filmjeinél lenni szokott. Aztán Cameron - biztos hiúságból - mégis úgy döntött, hogy minden kapacitását a saját Avatar univerzumába fekteti és átpasszolta az Alita projektet Robert Rodrigueznek.
Érdekes módon Cameron kéznyoma sokkal jobban meglátszik a végeredményen, mint a tényleges rendezőé. A jóvőbeli cyberpunk világ csodásan néz ki, rendkívül kidolgozott, Alita simán behelyezhető az eddigi legélőbb motion capture karakterek égett processzor szagú panoptikumába.
Csak éppen maga a filmélmény lett közepesen érdekes, néhol kifejezetten unalmas, a szemkápráztató 3D akciók dacára is. Nagyon érezni, hogy a célközönség az a tizenpár éves korosztály, akiket - tökre érthető módon - mindenféle epikus sztorinál jobban foglalkoztat az első szerelem, az első csók problematikája. Pedig néhol fölsejlik az eredeti anime nyugtalanító gondolatvilága a gép és ember ellentmondásos viszonyáról és olyankor könnyű félrehúzni a szánkat: Milyen jó film lehetett volna az Alita, ha merészebb, erőszakosabb, "testibb", és nem az a langyos középút, ami miatt az utóbbi évek young adult adaptációi mind olyan könnyen merültek feledésbe.