Ugorjunk kicsit vissza az időben. 2000 július 14-e van. Egy los angelesi moziterem hátsó sorában a 20th Century Fox legfontosabb emberei izgatottan fészkelődnek. A vásznon az X-men - A kívülállók pereg, az első igazán nagy költségvetésű szuperhősfilm. Büdzséje 75 millió dollárra rúg, többe került, mint a Jurassic Park és többe, mint a Matrix. A producerek nyugtalansának legfőbb oka, hogy az X-men egy széles körben alig ismert képregény, melyben furcsa kosztümös hősök küzdenek még furcsább kosztümös hősökkel. Hogyan lesz ebből siker? Enyhén szólva is óriási fiaskó lehetősége lebeg a film fölött. Brian Singer rendező azonban - túl a Közönséges bűnözők sikerén, tele ambícióval - mer nagyot álmodni. Ahelyett hogy filmje a cikiség olvadt Jar Jar figurákkal teli mocsarába süllyedne, az X-men a kétezres évek egyik legszexibb, legnagyobb menősége lesz.
Tizenhét évvel később a boltok polcai Amerika Kapitányos mackósajttól és Deadpoolos wc papírtól roskadoznak. Ekkor érkezik meg a mozikba a Logan, melyben Hugh Jackman utoljára alakítja Wolverine-t, Patrick Stewart pedig Charles Xavier professzort. Na de van-e még spiritusz ebben az egész katyvaszban, főleg azután, hogy az utóbbi 17 év mennyire elhalmozott bennünket szuperhős mozikkal (köztük 9 db. X-men filmmel)? A válaszom egyértelmű és hirtelen, mint egy adamantium karommal átszúrt koponya: Igen, de még mennyire, sőt, csak ennek és így van értelme, ahogy itt történik.
A Logan ugyanis kb. akkora paradigmaváltás a szuperhősfilmek világában, mint anno az első X-men volt. Csak éppen más az irány: Singernek az volt a célja, hogy komolyan vehetővé és vagánnyá tegye az X-meneket, az, hogy elfeledtesse megannyi silány és ostoba képregényes próbálkozás emlékét a múltból. James Mangold pedig az utóbbi évek túlpörgetett, egyre inkább a fáradtság jeleit mutató képregényfilmjeivel szemben foglal állást, azokat rángatja le a mocsokba. Nem is akárhogy: egyrészt explicit erőszakosságával - ami a Wolverine képregényeknek mindig is része volt -, másrészt mindenféle pátoszos illúzió lerombolásával.
Hosszú listát lehetne írni Mangold azon megoldásairól, amik szembe mennek a bejáratott hollywoodi kánonnal. A film világa zavarbaejtően komor. 2029-ben már alig vannak már mutánsok, Logan öreg és kiábrándult, ráadásul beteg: a testében lévő adamantium lassan megmérgezi őt. Talán csak Xavier néz ki rosszabbul nála, egyre kevesebb a tiszta pillanata, telepata képességét pedig nem tudja többé kordában tartani. Logan igyekszik gondoskodni róla, gyógyszerezi és sokat veszekszik vele. Se veled se nélküled kapcsolatuk olyan, mitha egy elcseszett csehov dráma szereplői lennének. Hugh Jackman az évek során eggyé vált a karakterrel, mindig is jól állt neki, de Logan ezúttal keserűbb, szarkasztikusabb, mint valaha. A 76 éves Patrick Stewart pedig elképesztő intenzitással és alázattal hozza az X-menek egykori vezetőjét. Laura, a Loganhez gyanúsan hasonló képességekkel rendelkező mutáns kislány megjelenése ad némi reményt szereplőinknek. Az öregek igyekeznek biztonságban eljuttatni Laurát az Édennek nevezett mutáns menedékhelyre, amiről azt sem tudják, valóban létezik-e.
Reményt említettem? Miket beszélek... Majdnem végig az a nyomasztó érzés dominálja a filmet, hogy bármit is teszünk, a világ lassan elmegy mellettünk. Az egykori X-menek hőstettei már csak kopott képregényfüzetek egy fiókban. Rozsomák utolsó kalandja pedig egyáltalán nem kaland, hanem kényszeredett mészárszék, olyan, amit néha már majdnem kellemetlen nézni! De persze csak majdnem. Mert a készítők nem feledkeztek el az oldásként működő humorról, sem arról, hogy baszottul vagány és tabuktól mentes akciójelenetekkel kényeztessék a rajongókat.
Mindezt 127 millió dollárból hozták össze, ami mai mércével nézve sem kevés pénz. Az, hogy a stúdió ekkora összeget fektetett egy ennyire sötét képregényfilmbe, bizakodásra ad okot. Önálló filmként is helyt áll a Logan, mint apokaliptikus road movie, sokszor az Ember gyermekére emlékeztet. Az X-Men filmuniverzum részeként nézve pedig kifejezetten zseniális darab. Légkalapáccsal szedi darabokra a modern blockbusterek kényelmes húzásait, mer kényelmetlen lenni, hogy valami maradandóbb élményt nyújtson. A legváratlanabb pillanatokban elborzaszt, megnevettet, vagy könnyeket csal a szemedbe. Nem is rossz egy 17 éves hollywoodi franchisetól.
