HTML

Ciginyom

"Kell egy ember, aki vetítőgépet vált, amikor az egyik tekercs lefut és elkezdődik a másik. Megfigyelhetik, hogy a kép jobb felső sarkában néha felvillan egy jel… - Amit mi a szakmában csak ciginyomnak hívunk."

Tyler Durden

Facebook

Címkék

011 (1) 2013 (4) 2014 (1) 2015 (1) 2016 (3) 2017 (2) 2019 (1) aaron taylor johnson (1) ajánló (1) akció (9) alan rickman (1) alejandro gonzález inárritu (1) amy adams (1) andrew garfield (1) animáció (1) anime (1) Avengers (1) A 100 legjobb film (2) benicio del toro (1) Bill Murray (1) blockbuster (5) bodó viktor (1) Chris Pratt (2) colin firth (1) családi (1) dal (1) dev patel (1) dicaprio (1) Doctor Who (1) dráma (24) DVD (1) emily blunt (1) emma stone (1) Endgame (1) fantasy (1) feelgood (1) film (29) filmadaptáció (1) filmzene (2) fotók (1) Frank Langella (1) geek (6) háborús (2) hamus (1) harry potter (2) hegedűs d géza (1) horror (7) hugh jackman (1) indie rock (1) jake gyllenhaal (2) james cameron (1) Jarmush (1) jj abrams (2) joaquin phoenix (1) john goodman (1) jonah hill (1) josh brolin (1) kaland (4) katasztrófa (1) képregény (6) komédia (6) konyv (8) krimi (2) kritika (14) lista (2) magyar (3) margot robbie (1) matt damon (1) mel gibson (1) michael fassbender (1) michael keaton (1) michael shannon (1) mozi (4) musical (1) nekrológ (1) oscar (2) oscar-díj (1) patrick stewart (1) pixar (1) premier (1) radnai márk (1) ridley scott (1) road movie (1) robert downey jr (1) robert redford (1) robert rodriguez (1) romantikus (6) Ron Howard (1) rooney mara (1) ryan gosling (1) sci-fi (24) scorsese (1) Sherlock (2) sorozat (4) soundtrack (1) spike jonze (1) star trek (1) star wars (1) steve carell (1) szinhaz (3) szövényi-lux balázs (1) szputnyik (2) tarantino (3) thriller (10) titanic (1) tom ford (1) trailer (9) trainspotting (2) tv (1) Végjáték (1) vígszínház (1) villámkritika (4) Vlog (1) vonatles (1) wall street farkasa (1) western (5) x-men (2) zene (11) Címkefelhő

Filmes Naplók

K. Feri - 2009201020112012,

2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019

 Barangolás a Korongon - több mint két lábbal

2014.01.14. 21:16 L. Dóri

Terry Pratchett fantasy könyv-sorozata

A'Tuin.jpg„…a csillagok áramlata előtt egy vörös óriás föl- fölvillan, mint az istenek tébolya… Aztán a fölvillanásokról kiderül, hogy egy irdatlan szem csillogásai, amit hunyorgó szemhéj takar el időről-időre, majd megmoccan a sötétség úszólába, és Nagy A’Tuin, a csillagteknőc  tovaúszik a semmin át. A hátán négy gigászi elefánt. Azok vállán, vízzel koszorúzva, apró, keringő napocskája alatt csillogva nyugszik a Korongvilág, világ és világok tükröződése.”

 Általában így, vagy nagyon hasonlóan kezdődnek Terry Pratchett, brit származású fantasy író Korongvilág-regényei. De milyen is igazából ez a világ? Erre próbálok választ adni az elkövetkezendőkben. Nem könnyű feladat, de próba szerencse.

A Korong szélén a Peremcsobaj található. A Perem választja el a világot az űrtől és ebben a világban, bizony, ha sokat sétálsz egy irányba, leesel a szélén, szóval igencsak korlátozottak a lehetőségeid.

A Korongon, akárcsak a földön, több, különböző kultúrájú város és vidék található. A Korongvilág-regényekben az a jó, hogy nem sorozatként működnek, hanem minden könyv egy történetet, egy konfliktust bont ki. Kivéve a két első kötetet: A mágia színe (1983) és A mágia fénye (1986) szereplői ugyanazok és a konfliktus-halmaz, amit az első részben önt az olvasóra a szerző, a másodikban lelnek megoldásra. (Bár a másodikban lévő konfliktusok nem oldódnak meg azonnal. Arra bizony várni kell.)

Azonban akármennyire is különálló történetek, ha valaki szeretné elkezdeni olvasni, biztos, hogy az első két kötetet ajánlanám. Bár nem a legjobb sztoriról van szó, kissé vontatott és néhol elsőre érthetetlen, de mégis itt kerül kifejtésre az egész korong szerkezete. Itt lehet belekóstolni és beleszokni abba a világba és stílusba, amit most már több mint harminc éve, majd’ negyven regénnyel pumpál a rajongókba Pratchett. Utána aztán jöhetnek a további ínyencségek.

Ezek a regények inkább fantasy-paródiák, mondhatni szatírák. Mindig más és más, az olvasó számára ismerős helyzeteket vesz alapul, csakhogy, ha belebújunk a szereplők bőrébe (mert azt mi, olvasók nagyon szeretjük), azon kapjuk magunkat, hogy valami nem stimmel. A teteje lesz az alja, ki van fordítva és tulajdonképpen az egész el van szabva. Ismerős, de mégse passzol sehogyan se. Leginkább érzékelhető ez a gyakran használt intertextualitásoknál. A Vészbanyák első oldalán egy Machbet-idézettel találjuk szembe magunkat, aztán a regény további részein rengeteg deformált Shakespeare-idézet és utalás böki ki a szemünket, olykor elég profán módon, de semmiféleképpen sem erőltetetten. Vagy például a Faust Erik címet viselő regény is ilyen. Van kérdés?

Kemény véleményt, mondhatni kritikát fogalmaz meg Hollywoodról a Mozgó képekben, és teljesen kifigurázza az operák működését a Maszkabálban. Ironikus módon vázolja fel az Érdekes időkben a Kínai Birodalom rendszerét csepegtetve bele egy kis káosz elmélete, s Ausztrália periférikusságát a Kallódó kontinensben.

De most szűkítsünk kicsit a perspektíván és evezzünk konkrétabb vizekre. A Korong legnagyobb és leghírhedtebb város Ankh-Morpork. Képzelj magad elé egy középkori várost! Mocskos utcák, macskakő mindenhol, mosdatlan emberek, utcai árusok és sikátorok, amikben orgyilkosok és tolvajok leselkednek rád. Teszik ezt mind legálisan, mivel ebben a városban minden mesterségnek céhe van. Bizonyos, megszabott kereteken belül rabolhatnak, gyilkolhatnak, paráználkodhatnak és meló után nem kell egyedül hazabandukolni, hanem a céhtársakkal meg lehet beszélni a sikereket egy jó sör mellett. Vagy össze is lehet verni egymást. Melyik fajnak melyik szimpatikus.

Ezekből a fantasy történetekből sem hiányoznak a már megszokott szereplők, mint a törpök, trollok, sárkányok, boszorkányok, varázslók. Mert nem ám csak a helyzetekben és helyszínekben rejlik a Terry Pratchettre jellemző elmebaj.  Számomra a legnagyobb telitalálat ezekben a regényekben a szereplők. Hihetetlenül megformált karakterek, általában kisemberek, kicsinyes vágyakkal, s mégis, a maguk tökéletlen módján, cseberből vederbe esve változtatják abszurd világukat jobb irányba (vagy rosszabba, ha a helyzet úgy kívánja).

Ilyen visszatérő szereplő például Széltoló, a Láthatatlan Egyetemről eltanácsolt varázslótanonc, akinek mindennél fontosabb a kényelem és saját irhájának mentése. Sajnálatos módon a kényelemre nem sok lehetősége adatik, de menekülésre annál több. Az Ő hűséges társa a Poggyász, aki egy százlábú utazóláda. Természetesen varázserővel bír és hihetetlenül cinikus a maga szótlan módján.kirby-draws-terry.jpg

A legfantasztikusabb szereplő azonban állandó. A Korong születésétől kezdve létezik és létezni is fog egészen az utolsó napjáig. Ő pedig nem más, mint a méltóságteljesen vonuló, homokórák közt élő nagy kaszás, a Halál. Ismeri a múltat és a jövőt, s tudja, hogy az emberek nem változtathatnak a sorsukon, mert ő mindenkiért eljön… Egészen addig, amíg bele nem un az egészbe és ki nem veszi jól megérdemelt szabadságát.

Rengeteg mindent elmesélhetnék még a Korongról és a benne élő szerzetekről, de sehogyan sem lenne kerek ez a történet. Mindenesetre örülök, hogy kicsit belenyalinthattunk ebbe a világba is. Kóstolgassátok, ízlelgessétek. De ha egyszer elkezditek, biztosra veszem, hogy zabálni fogjátok.

Szólj hozzá!

Címkék: fantasy konyv Pratchett

 Kliséhalom a Marson

2014.01.14. 17:28 K. Feri

Mars: Az utolsó napok

 

Ilyet még nem láttál! A nem túl távoli jövő­ben isme­retlen bak­térium szaba­dul el egy marsi kutató­bázison! Várjunk csak… Ha jobban meg­nézzük, Ruairi Robin­son filmjé­ben a zombi­horro­rok és a Mars-filmek vala­mennyi kliséje egye­sül. Hát, ilyet már mind­annyian láttunk.

Last-Days-on-Mars.jpg

 

Az írás a Kortárs Online-on folytatódik.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika film horror sci-fi thriller

 Ez egy jó történet, nem?

2014.01.13. 23:02 Komáromi Sándor

A Párnaember című előadásról...

De... (rövid dobpergés)

... ha elfogadjuk, hogy fecseg a felszín és hallgat a mély. És ha Rentonhoz hasonlóan hajlandóak vagyunk túllépni ezen. Mert nem mindenkinek lesz szíve/gyomra/ereje... (négy nagy dobütés, gyors egymásutánban)

... a -011- Alkotócsoport, a Füge, illetve a Szputnyik Hajózási Társaság közös produkciójához, Martin McDonagh Párnaember című drámájának második magyarországi bemutatójához... (három markáns Inception-effekt)

parnaember_illusztracio.jpg

Nehéz nekikezdeni ennek a cikknek. Ezért csak belevágok, és jutok valahonnan valahová, bejárva néhány léttartományt, és kihagyva egy csomó mindent, ami másnak fontos. Kezdem onnan, hogy kevés olyan darabot ismerek, ami a felszínt nehezen engedi elhagyni, félretenni annak érdekében, hogy mögéje (vagy alája) lássunk. Itt nehéz. Nagy erő kell hozzá. Mert annyira prűdek vagyunk. Vagy pusztán jóérzésű emberek. Vagy éppen anyák és apák. Vagy mert egyszerűen nem szeretjük az esztétizált gonoszt. Az ugyanis belénk kúszik, mert szép. Nem tudjuk távol tartani annyira, amennyire szeretnénk. Mert közel férkőzik hozzánk, a fülünkbe suttog, és megölelgeti önnön deformitásunkat. És arra emlékeztet minket, hogy valahol lent, legmélyebb bugyrainkban nem is állunk messze ettől a gonosztól. Nem abban az értelemben, hogy gyilkosok vagyunk. Inkább mert defektusos bennünk minden.

Azt hiszem, születünk valahonnan. Nem a semmiből jövünk. Jön velünk valami, ami teljes,ami egész. Ezt hordozzuk. Aztán jönnek mások (sors, körülmény, mások cselekedetei, társadalom, miegymás), és egy baltával faragni kezdik ezt az egészt. Formálni. Olyanná, amilyenné szerintük lenni kellene. Ez a csonkítás néha olyan, mint az egyik darabbéli történetben hallható csonkítás - azért van, hogy általa megmeneküljünk. Néha viszont egyszerűen elvesz belőlünk. Életünk végén aztán ott állunk torz, csökevényes önmagunkként, és csak reménykedhetünk, hogy van valaki, vagy van valami, aki vagy ami hajlandó ezt a csonka kis képződményt teljesnek tekinteni, netán meglátni benne a valamikori egészt. Az előadás után száguldok ki levegőért, miközben az döng a fejemben, hogy bizony, így fogy el belőlünk lassan az emberség.

Miközben az előadás rendkívül gonosznak és kegyetlennek tűnik (mert erre emlékeztet), mégiscsak jó hozzánk. Mint a legrémesebb mese, amit talán soha nem volna szabad felolvasni. Ez bizonyos értelemben kegyetlen színház. Persze felmerül a kérdés - kell-e mondjuk egy Böjte Csabának látnia ezt a színházat? Olyasvalakinek, aki tetteivel, tanításaival lépten-nyomon küzd a valódi kegyetlenség ellen. Jóérzésű emberként azt mondom, nem. És nem is ajánlom senkinek az előadást. Senkinek, aki nem hajlandó belenézni ebbe a tükörbe. Mert annyira tökéletes...

Négy főbb karakter, és néhány már-már szellemszerű mellékalak (mindösszesen hat színész) cipeli a hátán a történetet. A tér egy átlátszó falakkal határolt, valamikor steril (ma már karcos/véres) doboz, melyből a hangok mikrofonok segítségével szűrődnek ki. Ezt mi körbeüljük. Mi vagyunk kint, ők bent. Ez megnyugtató. Ami odabent zajlik, az már nem annyira. Egy író vallatása. Mert feltételezhetően gyerekgyilkosságok történtek. Megannyi novellája felolvasva, megidézve, eljátszva. Mert ezeknek az írásoknak feltételezhetően közük van ezekhez a gyilkosságokhoz. És sok-sok gyönyörű vizuális és akusztikus effekt. Mert ezek pedig azt érik el, hogy nekünk is közünk lesz mindenhez, ami ebben térben megjelenik.

Ez egy jó történet, nem?

De, az. Viszont a hangulatkeltés, atmoszférateremtés feltétlenül kell hozzá. Az egyik legizgalmasabb hatás azokban az elemekben van, amit bulvárkajánsággal egyszerűen horrorisztikusnak mondhatnánk. Azzá is lennének, ha nem mutatnának tovább önmaguknál. Ha nem jelentenének többet, mint amit csinálnak. Szóval nem egyszerűen ijesztgetnek, mert jól adagolva, esztétikusan kerülnek elő, és ami a legfontosabb - pszichológiai igényességgel nyúl hozzájuk a rendező, Radnai Márk. Ezért nem pusztán horror, amit látunk. Nem azért ijesztő tehát, mert ijesztget, hanem azért, mert a hétköznapi (reális) szituációból való előtüremkedésük minden pillanatban lélektanilag is igaznak érezhető.

Ilyen például a hangeffektek felépítménye. Zajok, neszek, zörejek felerősítve, bejátszott mesemondás, visszhang, búgó zenék, elfojtott nyögések - mind azt a hihetetlenül érzékeny, már-már álomba (pardon - rémálomba) ringató, magába szippantó világot építik, ami nélkül az előadás "csak" egy egyszerű történet volna a maga realitásában. Ez Keresztes Gábor munkáját dicséri, aki egy korábbi interjúban kifejti, milyen remek dolog horrorhoz zenét szerezni, mégis milyen kevés az igazi remekmű ebben a műfajban.

A színészi játékról (is) nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni, hiszen néha emberfelettinek tűnő teljesítményt nyújtanak a színészek (leginkább Jankovics Péter, Hajduk Károly, Kárpáti Pál és Király Dániel Tamás). Jankovics Péter olyan érzékenyen és finom eszközökkel építi fel a vallatásnak kitett író figuráját, hogy minden torzsága ellenére képesek leszünk megérteni és szeretni nyomorúságát. Tényleg nagy dilemma ez... szánjuk-e a bűnöst, hiszen maga is csak egy kreálmánya az őt megfaragó beteg világnak, vagy tüntessük el a föld színéről, hiszen maga is beteg - nehogy ő maga is kreálmányokat hozzon létre.

Az egész futamban talán csak az olykor-olykor meg-megváltozó játékmód okoz kisebb töréseket. Martin McDonagh írói világa az abszurd és groteszk tartományaiba nyúl, és színészként néha nem nehéz belesétálni a felkínált csapdákba, miszerint "tudom, hogy poén lesz ez a poén, hát poénosan játszom". Ezek a pillanatok megtörik a lélektanilag egyébként rendkívül pontos játékot, de én csak örülök ennek, mert ezek a döccenők emlékeztetnek arra, hogy színházban vagyok. Mellesleg meg belefér az előadás pofátlanságába.

Hogy ajánlanám-e ezt a munkát bárkinek is? Nem, nem, soha. De feltétlenül látnotok kell!

ADDIG NÉZZETEK KÉPEKET!

8/10

Szólj hozzá!

Címkék: kritika szinhaz szputnyik 011 radnai márk

 Elmék harca

2014.01.13. 16:51 enewryn

A Sherlock harmadik évadzáró epizódjáról

Sherlock-His-Last-Vow-04.jpgMost vagy az én ingerküszöböm ilyen nagyon alacsony, vagy a Sherlock harmadik évadának záró epizódja tényleg nagyon király volt. Féltem tőle, ugyanakkor nagyon vártam is. Éreztem, hogy erre a részre tartogatják a nagy durranást.

Nem azt mondom, hogy az első két epizód ne lett volna jó, csak annyira más és szokatlan, hogy ennyire humorosra vették a figurát. Sokszor a saját maga paródiájának éreztem (persze ez nem vett vissza az élvezhetőségből). De azok után, hogy a második évad olyan komoly fináléval zárt, furcsa volt ez a sitcom-i könnyedség. A His last vow még többet hozott, mint az előző két évad bármelyik része.

Hol vicces volt, hol megdöbbentő, hol sokkoló, majd megint vicces. És akkor megint egy fordulat, amire nem számítottam...szédítő élmény! Az előző két epizód könnyed ráérőssége után a mostani pörgött, mint egy búgócsiga.

És hát a fő gonosz! Charles Augustus Magnussen veszélyes volt, mint egy patkány és azért mondom, hogy patkány, mert azok mindenhol ott vannak, és annak ellenére, hogy picik és jelentéktelennek látszanak, képesek leigázni egy egész világot. Magnussen is ilyen. Nem politikus, nem akar sem miniszterelnök lenni, sem hadvezér, nem vezet titkos maffia csoportot, csak egy sima üzletember, aki egyszerűen csak TUD. De mindent! És sokkal veszedelmesebb mindent tudni, mint csak szimplán gyilkolászni másokat. Mert hát, a tudás hatalom és milyen könnyű megszerezni úgy a hatalmat, hogy te minden mocskos, piti ügyét tudod azoknak, akik birtokolják azt. De nem csak az ő titkukat, mindenkiét. Lehet, hogy jobban félnék egy olyan embertől, aki tudja a legféltettebb titkaimat, mint attól az embertől, aki „csak” egy uzit fog rám. Ő az igazi gonosz.magnussen.jpg

Természetesen a világért sem kisebbíteném Moriarty gonoszságát, csak az igazat megvalva, az ő karaktere szerethető volt. Beteg volt, de viccesen beteg. A humoros kis idióta, aki szeret játszadozni, de igazából nem harap.

De Magnussent le akartam köpni, sőt mi több a saját beleivel akartam megfojtani, annyira undorító volt az a karakter. Pofátlan, gennyes seggfej, aki mindenkinél feljebbvalónak hiszi magát, aki úgy érzi, bármit megtehet következmények nélkül… És sokszor igaza is van.

Lars Mikkelsen jó választás volt erre a szerepre, mert nemcsak Magnussen volt tökéletes és érdemes ellenfél Sherlocknak, de Mikkelsen is Cumberbatch-nek. Mellette nemcsak Cumberbatch vitte a jeleneteket, hanem igenis osztoznia kellett rajtuk.

És hát a legvége! No de, nem akarom ezt ide leírni, ezt meg kell nézni.

Egy jó nagy 10/9!!!!!

Szólj hozzá!

Címkék: kritika sorozat film krimi Sherlock

 Stephen King is ezt nézi!

2014.01.12. 11:46 enewryn

Az American Horror Story első évadáról

American-Horror-Story.jpeg

Szereted a horrort, de nem vagy megelégedve a filmipar mostani felhozatalával? Szeretnéd, ha valami igazán beteg élményben lenne részed, de az Evil Dead megakad a torkodon, viszont az Odaát már enyhén szólva is gáz? Van megoldás! And the Oscar goes to… Na jó, ez azért túlzás lenne (meg hát tévés produkcióról beszélünk), de az Amerikai Horror Story valóban zseniális sorozat. És ne dőljünk be a klisés címnek, a sorozat maga korántsem az.

A készítők - Ryan Murphy és Brad Falchuk – antológia-jellegű sorozatot találtak ki, ahol minden évad egy teljesen más történetet mesél el, minisorozat-szerűen. Az első évadot 2011-ben mutatták be a nagyérdeműnek és azóta is töretlenül tör előre.

Elsőként érdemes megemlíteni a főcímet. Azok készítették, akik a Hetedik című film intróját. Ez már el is mond pár dolgot róla. Az, hogy beteg, enyhe kifejezés. Az, hogy hátborzongató, szintén. Remekül megadja az alaphangulatot a sorozathoz, én személy szerint csak egyszer tudtam teljesen végignézni és a továbbiakban inkább továbbtekertem (hívjatok beszarinak). És itt most nem is csak a felvillanó furcsa, hátszőrborzoló képekről beszélek, hanem a zseniális zenéről is. Ha csak sötét képernyőt mutatnának, míg szól a zene, az is megtenné a kellő hatást. (Ráadásul az intróban felvillanó különös képek a sorozat előrehaladtával értelmet nyernek.)

Még mielőtt belemennék a cselekmény taglalásába, említést kell tennem a szereplőgárdáról is. Látszik, hogy nagy gonddal válogatták ki a színészeket és az is, hogy élvezik a rájuk szabott szerepeket.

Jesica Lang karakterének elemi romlottsága nagyon beleillik ebbe a hátborzongató atmoszférába – persze nem is kell csodálkozni ezen, hiszen többek között a Titusban is nagyot alakított -, messze viszi a prímet (többször is jelölték már díjra a sorozatban nyújtott teljesítménye miatt) és még mindig gyönyörű nő.

Connie Britton – esetleg a Nashville-ből ismerhetjük még – Vivien szerepében játssza a megcsalt feleséget, és ő a nagy betűs Áldozat, nekem mondjuk nagyon idegesítő, de erről nem a színésznő, hanem a karakter tehet, végül is jól csinálta a csaj.

american-horror-story2.jpgDylan McDermott is jól hozza a jóképű, csapongó férjet, aki két lábbal a földön jár, és még akkor sem veszi észre, mi folyik körülötte, amikor már a képébe világít az a bizonyos fényszóró.

Nekem még nagy kedvencem volt Even Peters, aki nagyon veszélyeset alakított. Féltem tőle, nem tudván, hogy mikor fog valami váratlant és borzalmasat csinálni. Egyszerűen kiszámíthatatlan volt: az ügyeletes gonosz, de ennek ellenére valahogy mégis szerethető. (Nem mellesleg játszani fog a következő X-men filmben.)

Taissa Farmigáról (Vera Farmiga  - The Conjuring - húgocskája) csak annyit, hogy jó volt, illet rá a lázadozó tinédzser szerepe, de most hogy látom, mit csinál a harmadik évadban, azt kell mondjam, pont ugyanolyan. Szóval nem ő a legjobb, de elmegy (persze ez csak az én véleményem).

A többiek is remekül alakítanak, de nem akartam most mindenkit kielemezni, bár talán még Zachary Quinto meleg figurája is említést érdemelt.

És akkor a cselekmény: a készítők olyat akartak összehozni, ami valami újat hoz ebbe a stílusba, vagy esetleg pont, hogy új stílust teremt, és azt hiszem ez többé-kevésbé sikerült is nekik. Bár ez jobban látszódik a második évadon, de erről majd később.

A helyszín egy nem is olyan régen épült ház, ami tele van zsúfolva szellemekkel. Még nem láttunk ilyet, ugye? De ne vonjunk le téves következtetéseket, itt azért ennél többről van szó. Úgy kezdődik a pilot, hogy két srác bemegy az elhagyatott házba, és tudom, hogy úgyis kinyiffanak odabent, de a nyomasztó élményhez hozzá tesz, ahogy egy dawn-kóros kislány kiabálja utánuk, hogy „Megbánjátok.” és az, ahogy egy vidám zenére elkezdik szétverni odabent a berendezést a srácok. Aztán tényleg megbánják…

american-horror-story-poster-01.jpg

Végig kitűnő hangulattal bír a sorozat, nekem például eszembe juttatta Stephen King Rose Red-jét, de a Ragyogásra is hajaz néhol. Beteg, borongós, veszélyes és izgalmas pszicho-thriller tárul a néző elé, amit egyszerűen nem lehet abbahagyni. Tele van rejtéllyel és folyton hoz valami újabb meglepetést, amire nem számítasz, meg aztán hullanak is benne az emberek rendesen, persze azért a Trónok harcát nem pipálja le ebben (de mondjuk melyik másik sorozat teszi...). Elég sok "Ne már!" pillanat van benne, amit most inkább nem spoilerezek el. Még csak annyit, hogy szépen lezárul minden történetszál a végére, ezzel is jelezve, hogy a következő évad másik témához nyúl majd.

Arra mindenképp szeretném figyelmeztetni a kedves olvasót, hogy véletlenül se nézze ezt a sorozatot szinkronosan, mert egyszerűen borzalmas. Szó nincs rá, hogy mennyire elszúrták. Ennyire rossz szinkront utoljára a viasta3-mon láttam 6-7 évvel ezelőtt. Mindenesetre nagyon visszavesz az élményből.

A lényeg, hogy én csak ajánlani tudom, hát még a második évadot! De ezt majd a következő kritikában fejtem ki. Addig is adnék ennek az évadnak egy 10/7-et. Egy kis kedvcsináló:

Szólj hozzá!

Címkék: kritika sorozat film horror thriller

 Time Lord Timelines

2014.01.11. 21:35 enewryn

1526658_798416653505697_1395285752_n.png

Doctor Who rajongók figyelem egy kis érdekesség! Lelkes fanok segítségével készült ez az infografika, ahol megnézhetjük, hogy hogyan utazgattak kedvenc doktoraink az időben. Nem csak ez látszik a grafikán, hanem különböző statisztikai adatokat is feltüntettek a készítők, például kik a legtöbbet utazott doktorok. Az elsőtől a tizenegyedik doktorig megnézhetjük az idővonalakat, csak annyit kell tennünk, hogy rákattintunk a fejére és az ő vonala kiemelkedik a többiből. Itt a link az oldalhoz. Jó bogarászást!

Szólj hozzá!

Címkék: geek sorozat film sci-fi Doctor Who

 Minden odavan (All is Lost) kritika

2014.01.10. 14:32 K. Feri

Tonnányi pattogó töltényhüvely és több száz fekvőpadon töltött óra után csak nem sikerül tisztességesen megöregedni a 80-as évek nagy akciósztárjainak. Robert Redford meg ezzel az egy alakítással zárójelbe teszi a hollywoodi aggastyánok valamennyi próbálkozását. Nem mintha J.C. Chandor túlélődrámáját bármilyen szinten össze lehetne vetni a minden szempontból obskúrus Feláldozhatókkal. Azt viszont illő megemlíteni a Minden odavan kapcsán, hogy a 77 éves színészlegenda elképesztően komoly fizikai teljesítményt nyújt benne, komolyabbat, mint a Stallone bármelyik szárnysegédje. (Ráadásul Redford még szemtelenül jóképű is.)

movie-reviews-All-is-Lost.jpg

Emberünk - kit a szövegkönyv is csak „Our man”-ként emleget - hajója léket kap az Indiai-óceán kellős közepén. A sors fintora, hogy elsőként a CB rádió, meg a GPS lesznek a baleset áldozatai. Innentől fogva megindul a harc a túlélésért: fogytán az ivóvíz és az élelem, a mentőcsónakot pedig úgy dobálja a tenger kénye-kedve szerint, mintha egy sárga pingponglabda volna.

Az elveszettség érzete csak úgy ömlik a film képkockáiról, a „csónak alatt gyülekező cápahad”, vagy a „hős háttal a közelgő viharnak” lenyűgözően félelmetes kompozíciók. A Gravity - 2013 másik fontos túlélőfilmje - vizuális harsányságának azonban itt nyoma sincs.

Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy a film egyetlen szereplője öreg, méghozzá nagyon öreg. Az öregség egyébként minden mozdulatán érződik, köszönhetően annak, hogy Chandor filmjében a tárgyaknak valódi súlya van, az az érzésünk, hogy itt semmi nem preparált, semmi nem forgatási kellék: ha meg kell emelni egy ládát, meg kell szorítani egy kötelet, az komoly erőfeszítéssel jár. A film mellőz minden szájbarágós elemet is. Gyakran nem könnyű kitalálni, mit miért tesz a hős, pláne komolyabb hajózási ismeretek nélkül. A felismerés, a sok „áhhá” élmény még izgalmasabbá teszi a néző számára ezt a néma valóságshowt.

all-is-lost-robert-redford-02-600-370.jpg

Habár a hajós mindössze két-három alkalommal szólal meg a filmben, egy-egy tekintete egész monológokat helyettesít (melyek bizonyára le is vannak írva az eredeti szkriptben). Redford zseniálisan letisztult gesztusokkal dolgozik. Miközben egyre kilátástalanabbá válik a helyzete, arcán a sztoikus nyugalom és a keserű lemondás váltakozik és mindezt folyamatosan belengi valami magasztos méltóság. Ez a méltóság amúgy a filmtechnikai eszközökre is vonatkozik (a premier plánok és a totálok nem csak úgy random váltakoznak: minden beállítás egy zenemű pontosságával adagolódik).

A színész munkáját amúgy jelentősen támogatja az utóbbi idők talán legszebb komponált filmzenéje. Alex Ebert szomorúan fennkölt fúvósai olyan szférában lebegnek, ahova maga a karakter is tart az elkeseredettség perceiben. Az pedig, hogy a dallista erősen patetikus, szépen ellenpontozza a mikrorealista játékmódot.

A finálé borzongató, ráadásul teljesen nyitott marad. Habár a film előszavában elhangzó gondolatok azt sugallják, hogy van még mit helyrehoznia, hajótöröttünkre már bizonyosan nem vár a Gravityben látható „újjászületés”. Küzdeni azonban sosem késő.

Ugye ti is érzitek, hogy ezen a ponton már százezer tengeri mérföldre vagyunk az álomgyár vén rambóitól!

9/10

Szólj hozzá!

Címkék: kritika film thriller dráma robert redford

 Alexander Ebert - Amen (2013)

2014.01.10. 11:16 K. Feri

Ez a gyönyörű dal a Minden odavan végén csendül fel. Meg is szellőztetem vele a tengeri szélben, hogy délután érkezik a kritikám a filmről!

Szólj hozzá!

Címkék: zene filmzene

 Piton és Hermione szerelme!?

2014.01.09. 19:50 enewryn

Harry-Potter.jpgAzt hiszem, senkinek nem kell bemutatnom, hogy ki is az a Harry Potter és mi minden történt vele. Az viszont lehetséges, hogy kevesebben tudják, hogy a "Kis Túlélő" története nem ért véget a hetedik könyv befejeztével (sem a nyolcadik film végével...). És itt most nem J. K. Rowling új filmtervére gondolok, hanem az úgy nevezett fanfiction történetekre.

De mi is az a fanfiction? Íme egy definíció az egyik blogról, ami ezen történeteknek egyik gyűjtőtégely: "Fanfiction: Fan=rajongó; fiction=kitalált történet. Vagyis rajongók által kreált írás a rajongás tárgyáról. A Harry Potter fanfiction HP rajongó tollából született írás (regény, novella, vers stb.), amely a Harry Potterrõl szól, azt veszi alapul. Egyéb megnevezései: fanfic, fic, fiction, ff." (forrás:fanfic.hu/merengo)

A fanfiction írás nem korlátozódik csupán a Harry Potter univerzumra, hanem - hogy is mondjam - úgy kb. mindenre. Lehet találni Gyűrűk Ura, Sherlock, Dr. House, de akár anime témájú írásokat és még sok-sok mást, még Twilight is akad...sok, túl sok. Na mindegy... Szóval a kedves olvasó szemezgethet kedvére és nem kell attól tartania, hogy többé nem láthatja új kalandokba keveredni kedvenc karaktereit. És azt hiszem ez a lényege ezeknek a történeteknek. Hogy ne legyen az az érzésed egy könyv vagy film végeztével, hogy de szar kiszakadni abból a világból, aminek a történetek segítségével a részese lehettél.

Persze a fent említett kategóriákon belül is számos csoportosítás létezik. A Harry Potter fic-eken belül találhatunk olyat, ami egyszerűen vagy tovább szövi a Rowling által megírt könyveket, vagyis a háború utáni történéseket taglalja. Vagy esetleg át írja az eredeti történetet, teszem azt az utolsó két könyv történéseit. Ezt hívják például "álatalános" kategóriájú fanfiction-nek.

De evezzünk merészebb vizekre. A legtöbb történet a HP karakterek "összehozásáról" szól, magyarul mondva romantikus történetek. A párosítások eltérnek a megszokottól (Ginny-Harry) a kicsit furcsától (Hermione-Piton) az egészen bizarig (Harry-Draco) - ez utóbbit már slash-nek nevezik. Ezeket természetesen mindig jelzik a történet tartalmi leírásában, hogy tudja az olvasó, hogy mire számítson.

fan-fiction-harry-potter-emma-watson-fan-fiction-demotivational-poster-1252527930.jpg

A slash jelzésen kívül léteznek még más fanfic-es kifejezések. Nem akarom felsorolni mindet, csak a fontosabbakat. Például az OOC kifejezés lehet érdekes, ami out of caharacter-t jelent, vagyis a történetben szereplő karakterek nem a Rowling által megírt jellemvonásokkal rendelkeznek. Az AU kifejezés pedig alternatív univerzumot jelent, vagyis a történetben az eredeti HP univerzumtól eltérő világ leírás található (például Sirius nem hal meg).

E kifejezéseken kívül léteznek különböző figyelmeztetések is, amit az íróknak kötelező jelezniük a történetek elején. Ilyen például a durva nyelvezet, a korhatár megjelölése, erotikus tartalom, illetve ide tartozik a slash is, stb.

Nem kell azt hinni, hogy ezek az írások értéktelenek, vagy amatőrök lennének. Nagyon kreatív ötleteket olvashatunk, és rendezetten, olvasmányosan vannak elkészítve. Be kell valljam, hogy olvastam olyan HP továbbírást, ami jobban tetszett, mit az eredeti, mivel mozgalmasabb és izgalmasabb volt. (Én személy szerint nem igazán szeretem az Rowling féle 7. könyvet...kövezzetek meg érte!) Persze akadnak itt is kivételek, ahol inkább csak a lelkesedés látszik, de még kiforratlan a stílus. Az ötlet jó lenne, de látszik a fogalmazáson a hozzá nem értés.

potter-art-3.jpgCsak hogy hozzak egy-két példát: Az egyik első fanfic-em a Harry Potter és a halálos ereklyék volt, melynek címe ugyan hasonló az eredetihez, de a történések korántsem. Ez a történet még a 7. könyv megjelenése előtt íródott és majdhogynem olyan hosszú, mint a Rowling-féle. Viszont itt ahelyett, hogy egy sátorban mórikálnák magukat hőseink, tesznek is azért valamit, hogy győzzenek. Van benne nyomozás, kaland, különféle erőpróbák (néha kicsit hajaz az Indiana Jones-ra), és egy kicsit több Piton. De leszögezném, hogy ez nem romantikus, hanem "általános" stílusú, úgyhogy, aki ódzkodik a smároló Piton és Hermione "látványától", annak nem kell félnie. Nem akarom részletesen taglalni a történetét, aki kíváncsi az itt megtalálja. Érdemes elolvasni! 

Bűn vagy nem bűn, én igenis fan-ja vagyok az SS/HG (vagyis Severus Snape/Hermione Granger) párosításnak, persze csak bizonyos kereteken belül - mert hajjaj van ahol nincsenek határok... - és nemrég olvastam egy nagyon jó és nem épp rövid történetet. Ez egy fordítás és a címe is fura: Pet Project. Hál' Istennek a cselekménye nem. Érdekesen változtatja meg az utolsó két könyv történéseit, és végre egy olyan történet, ahol a végső harc nem a Roxfortban zajlik (ugyanis legtöbbször ebben mindenki másolja az Írónőt...). Sokkal emberibb karaktereket láthatunk ebben a történetben és valahogy nekem aktuálpolitikai vonatkozást nyert azáltal, hogy Voldemort elfoglalja a Mágiaügyi Minisztériumot... És hát, mivel ez egy SS/HG párosítás, a varázsvilág sorsát leíró cselekményszál mellett párhuzamosan fut Piton és Hermione egymásra találásának története.


De íródott sok fanfic arról is, hogy Piton örökbe fogadja Harryt. A Boldog napok a pokolban, című írásban együtt raboskodnak és egy nagyon érdekes börtönsztori kerekedik belőle (szkeptikusan álltam neki az olvasásának, de nagyon tetszett). Olvastam olyan sztorit is, ahol a HP karakterei a való világba lettek helyezve (kihagyva a varázslatot) és nem kevésbé volt érdekes.

Azt gondolná az ember, hogy ezek a történetek csak nőknek valók, mert a legtöbbjük romantikus, vagy erotikus tartalmú, de nem gondolom, hogy a férfi nem képviselői ne tudnák ugyanúgy élvezni, ha szeretik a Harry Potter univerzumot.

Nemcsak regények, de novellák és versek is olvashatók ebben a témában, melyeket szintén érdemes elolvasni. Ezek között sok a humoros szösszenet vagy az elmerengős, borús történet.

83cfd459417ed5008588821f2cbcf384.jpgKicsit elkanyarodva az írott fanfiction-öktől, vannak más megnyilvánulásai is a HP rajongóknak. Sokan például ceruzát ragadnak, vagy épp az elektronikus rajztábla tollát (photoshop) és rajzban fejezik ki gondolataikat. Ezek között is találhatunk szépeket, meg merem kockáztatni a "művészi" szót is, és akadnak itt is nagyon merészek (főleg egyes férfi szereplők megjelenítésénél, ezekről inkább nem közölnék itt példát). Aki kíváncsi, annak a gúgli segít.

A youtube-on is töménytelen mennyiségben található fanfic video ugyanebben a témában.

Akinek felkeltettem az érdeklődését, vagy már amúgy is olvas ilyeneket és tippet akar jó blogra, annak a Merengő nevű fanfic portált tudom javasolni, illetve a fanfiction.net weboldalt, ahol idegen nyelven is elérhető tömérdek továbbírás. Persze ennél sokkal több fanfictionnel foglalkozó oldal van, de nem férne ki ide, ha fel akarnám sorolni. Akit érdekel csak szóljon!

Remélem, hogy sikerült felkeltenem néhányotok érdeklődését és kipróbáljátok ezt a stílust. Aki szeret olvasni és szereti a HP univerzumot, az biztosan fog találni a saját szájízének megfelelő írást. (Aztán csak vigyázni a slash feliratú történetekkel!) Jó olvasást kívánok!

Szólj hozzá!

Címkék: geek konyv harry potter

 Mint egy fasza Bodó Viktor-rendezésben

2014.01.09. 02:24 puskaspanni

A revizor / Vígszínház

A nap jó híre az, hogy Bodó Viktor a Vígben rendezett. Megírom.

Bodó Viktor megértette azt, amit mostanság oly sokan: a népnek aktuálpolitikai utalások kellenek, erre van ráállva az agyuk, ezen röhögnek jót, még akkor is, ha tulajdonképpen magukon röhögnek. A méltatlan politikai helyzet új feladatokat ad a színháznak, kijelöli a helyét, viszonyításra kötelezi. Ez persze nem propaganda-szerű mélytorkozást jelent, hanem épp az ellenkezőjét: a regnáló hatalommal szembeni kritika megfogalmazását.

Az is egy jó hír, úgyhogy azt is mindenféleképp megírom, hogy már nem kell sutyorogni és összekacsintani a tisztelt publikummal, hanem (elvileg) elküldhetjük a színpadon Orbán Viktort a picsába, ha úgy akarjuk. Bodó Viktor persze sokkal szofisztikáltabb, mint én, úgyhogy a következőképp oldja meg ezt: mikor a polgármester (Hegedűs D. Géza) térdre borul az előadás első részében, hogy istenhez fohászkodjon segítségért, akkor egy dörgő hang válaszol neki az égből: „nem segítek, mert egy seggfej vagy”.

arevizor2.jpg

Befigyel még pár monoklis nő is, a bíró (Hevér Gábor) bizonyos komondorkölyköket emleget, a tankönyv-cirkusz, az oktatás uniformizálása is megjelenik. Hlesztakov (Lengyel Tamás) és a polgármester első találkozásánál kellemes aláfestő zeneként felcsendül egy dal, ami alatt mindenki táncol, de nem az előadásban. Szpojlerről ennyit.

Sokat dob a szövegen, hogy az „maiasított és magyarosított”, ahogy a színlap is írja. Bár igaz az is, hogy ha a szöveg megírásától egészen máig, tetszőleges ponton megállítanánk az időt, ott Gogol jelenetei megállnák a helyüket, és nemcsak azért, mert a szerző érzékenyen tapintott rá valami emberi gyengeségre, hanem azért is, mert azóta egy leheletnyit sem változott a világ. Nem véletlen, hogy a nyolcvanas években két rettentően fontos A revizor előadás is született hazánkban (1984. Kaposvár, rendezte: Gothár Péter; 1987. Katona József Színház, rendezte: Zsámbéki Gábor), a Gothár-rendezésre például többször utal Bodó munkája.

arevizor.jpg

A többi pedig a szokásos Bodó Viktor-féle marháskodás intertextusokkal, pörgő jelenetekkel, a színházi helyzetre való utalásokkal, mindennel, ami miatt a Szputnyikot szeretjük, a rettenetes poénokat is beleértve. (Néha úgy érzem magam az előadásaik után, mintha szívószállal kiszívták volna az agyam, hogy összeturmixolják, majd random visszaöntsék a részeit a fejembe, és ilyenkor órákig el kell fojtanom a belőlem kitörni készülő szóvicc-áradatot, hogy a körülöttem élők meg ne őrüljenek.)

Az egyik jelenetben a polgármester így szól a sleppjéhez: „mit álltok úgy, mint egy francia komédiában? Álljatok úgy, mint egy fasza Bodó Viktor-rendezésben!” A szereplőknek nyilván fogalmuk sincs arról, hogy kell állni egy fasza Bódó Viktor-rendezésben, de azért szétszélednek és felvesznek egy lazának tűnő testtartást. A jelenet pofátlanságával mutatja meg, hogy milyen is az a fasza Bodó Viktor-rendezés.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika szinhaz szputnyik vígszínház bodó viktor hegedűs d géza

süti beállítások módosítása